Előjegyzés

BAGOLY EGÉSZSÉGHÁZ

KECSKEMÉT, BAGOLY UTCA 1/A.

email: info@bagolyegeszseghaz.hu

Tel.: (+36) 76 495 555

×

Szakrendelések

Szűrőcsomagjainkat úgy alakítottuk ki, hogy a bennük foglalt vizsgálatok köre lefedje a legfontosabb szakterületeket. Mindkét átfogó szűrővizsgálati csomag – „Standard, Prémium” esetén is – alapját egy részletes belgyógyászati szakvizsgálat képezi.

Környezetünkben is érzékelhetjük, hogy számos krónikus betegség kialakulása lehetséges úgy, hogy a kezdeti időszakban még nem észlelünk tüneteket. Ezek időben történő felfedezéséhez fontos, hogy rendszeresen járjunk szűrővizsgálatokra, akkor is, ha nincs semmilyen panaszunk.

Elsősorban a leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatok, szív- és érrendszeri betegségek valamint az anyagcsere zavarok kivizsgálására helyezzük a hangsúlyt, hiszen a magyar népesség megbetegedésének és halálozásának leggyakoribb okai között ezen betegségek szerepelnek. Ezek mellett az életminőség javítására és fenntartására, a munkaképesség megőrzésének elősegítésére irányulnak vizsgálataink, tanácsaink, ezért nagy hangsúlyt fektetünk az egyéb megbetegedések kivizsgálására is.

Az emberek 40%-ban keletkezik daganat, azaz rákos megbetegedés, melyek időben történő felismerése sok betegnél teljes gyógyuláshoz vezet. Azonban szűrés hiányában, csak a panaszt megvárva, a daganatok nagyobb része biztosan halálhoz vezet. Ismerje fel időben, hogy esélyt adjon magának!

Annak érdekében, hogy a vizsgálatokat mindenre kiterjedő alapossággal végezhessük, ügyfeleinknek hétközben „egy vagy két” alkalommal szükséges megjelennie rendelőnkben (egyéni szűrések – Standard), vagy egy előre kijelölt hétvégi napon (csoportos szűrések – Prémium csomag), mely alkalmakat minden esetben a páciens igényeihez igazítunk.

A vizsgálatok végeztével (minden diagnosztikai adat beérkezése után), az eredményéről belgyógyász szakorvosunk részletes kiértékelést ad két-három héten belül, valamint életmódbeli tanácsokkal látja el a pacienseket. Az összefoglaló értékelésben nagy hangsúlyt adunk a páciens személyre szabott, a betegségek megelőzését célzó egészségügyi tanácsadására.

Szűrőcsomagok

Vizsgálatok Standard Prémium
Fizikális belgyógyászati vizsgálat x x
Szív- és érrendszeri rizikóelemzés x
x
Elhízás vizsgálata (BMI-index) x
x
Vérnyomásmérés x
x
Nyugalmi EKG-vizsgálat x
x
Véroxigénszint mérés x
x
Széles körű laborvizsgálat x
x
Poszt-COVID laborvizsgálat x
x
Kardiológiai szakvizsgálat x
x
Szívultrahang vizsgálat x
x
Hasi és kismedencei ultrahangvizsgálat x
x
Pajzsmirigy ultrahangvizsgálat x
x
Nyaki verőér ultrahangvizsgálat
x
Bőrgyógyászat
x
Szemészet
x
Nőgyógyászat nők számára
x
Urológia férfiak számára
x
Reumatológia
x
DEXA csontsűrűség vizsgálat
x
Allergia vizsgálat
v v
Írásos összefoglaló szakvélemény x x

Szűrőcsomag árak (Ft):

80.000

175.000

Jelmagyarázat: x - vizsgálat a csomag részeként v - választható vizsgálat

Fizikális belgyógyászati vizsgálat
A páciens pontos kórtörténetének megismerése után fizikális vizsgálatra kerül sor, amely során a belgyógyás megállapítja a test fejlettségét és a tápláltság mértékét. Megfigyeli a bőr, látható nyálkahártyák eltéréseit, tapintja a pajzsmirigyet, nyirokcsomókat. Az általános belső szervi állapotfelmérés során vizsgálja a mellkast, a tüdőt, a szívet, tapintja a perifériás ütőereket, nyaki ütőeret, megtekinti a visszereket. A has vizsgálatakor kóros rezisztenciát, sérvet keres, észleli a műtéti hegeket.

Szív- és érrendszeri rizikóelemzés
A szív és érrendszeri megbetegedés kockázata becsülhető a rizikófaktorok meghatározásával. Az úgynevezett SCORE rendszerrel kalkulált alacsony vagy magas kockázati faktor határozza meg az alkalmazandó terápiát.

Elhízás vizsgálata (BMI-index)
A testtömegindex (Body Mass Index) segítségével megtudhatja, hogy testsúlya ideális-e.

Vérnyomásmérés
A keringési rendszerben a vér érfalra kifejtett nyomásának meghatározása. Az erekben folyó vér túlzottan megfeszíti a véredények falát magas vérnyomás esetén. Az optimális vérnyomás értéke 120/80 vagy alacsonyabb. A magas vérnyomás (vagyis a hipertónia) a legelterjetebb szív- és érrendszeri betegség. Az emelkedett vérnyomás panaszmentesen, észrevételenül is okozhat szervkárosodást.

Nyugalmi EKG-vizsgálat
Az ElektroKardioGráfia a szív elektromos jelenségeit vizsgálja, a szívizomban keletkező elektromos feszültség regisztrálásával. Elemezni lehet a szív ritmusát, az ingerület kiindulásának a helyét, az ingerületvezetés sebességét, és következtetni lehet a szívizom esetleges vérellátási zavarára. A szív működéséről ad hasznos információt.

Véroxigénszint mérés
A vérben vörösvértestek találhatók, melyek hemoglobin nevű fehérjéje felelős azért, hogy a tüdőből elszállítsa az oxigént a test minden részébe. Oxigénre valamennyi sejtnek szüksége van ahhoz, hogy működhessen és elláthassa a feladatát. A szaturáció egy százalékos érték, mely megmutatja, hogy az artériás (a szöveteket ellátó, oxigénben dús) vérben található hemoglobin az oxigénszállítási kapacitását milyen arányban használja: tehát a 100%-os érték azt jelenti, hogy a hemoglobin minden lehetséges helyén szállít oxigént.

Széles körű laborvizsgálat
Vér és vizelet vizsgálat: Vércukor, nátrium, kálium, vesefunkciót jellemző adatok (karbamid, kreatinin, húgysav), pajzsmirigyhormon (TSH), összfehérje, albumin, összkoleszterin, LDL-koleszterin, HDL-koleszterin, trigliceridek, májfunkciót jellemző adatok (összes bilirubin, GOT (ASAT), GPT (ALAT), Gamma-GT), alkalikus foszfatáz, alfa-amiláz, süllyedés, minőségi vérkép), vizeletvizsgálat, vas, ferritin, transzferrin, CRP (C reaktív protein), D-vitamin, székletvér

Post-COVID laborvizsgálat
COVID fertőzés szív-, érrendszeri szövődményeinek kizárása, védettség meghatározása. D-dimer, Troponin, Ellenanyagszint meghatározás

Kardiológiai szakvizsgálat
A kardiológus feladatai közé tartozik a ritmuszavarok, az érelmeszesedés okozta koszorúér-betegségek, a szívbillentyű zavarok, valamint a szívelégtelenség diagnosztizálása és kezelése, és a vérzsír eltérések korrigálása.

Szívultrahang vizsgálat
Ultrahangos képalkotó eljárás, amely során mozgóképet kapunk a szívről, így vizsgálhatóvá válnak a szívüregek, az azokat határoló falak, a billentyűk és a szívburok is. Fájdalommentes és káros hatással nem járó vizsgálat. Kimutathatók vele az infarktus utáni falmozgási zavarok, hegesedés, billentyűbetegségek, a szívüregek között kialakuló kóros irányú véráramlás, a szívburokban felgyülemlett folyadék vagy az üregekben kialakult vérrög.

Hasi és kismedencei UH
Az ultrahangvizsgálat során a hasüregi (máj, epehólyag, epe utak, vesék, hasnyálmirigy, lép) és kismedencei szervek (húgyhólyag, nőknél a méh, petefészkek, férfiaknál a prosztata) válnak láthatóvá és ezek betegségei mutathatók ki. A hasi verőerek és a belek fala is megítélhető.

Pajzsmirigy ultrahangvizsgálat
A képalkotó eljárás segítségével megítélhető a pajzsmirigy alakja, nagysága, szerkezete, a benne található esetleges eltérések jellege, helyzete és mérete is.

Allergia vizsgálat (választható)
A vérvétellel történő kombinált ételallergia és légúti allergia laborcsomag.

Írásos összefoglaló szakvélemény
A vizsgálatok alapján megfogalmazott orvosszakmai összefoglaló.

Standard szűrőcsomag ára: 80.000 Ft

Nyaki verőér ultrahangvizsgálata
Az agy irányába futó ütőerek állapotának, átjárhatóságának, esetleges elzáródásának, szűkületének vizsgálata fájdalommentes módon.

Bőrgyógyászat
A dermatoszkópos anyajegy- és bőrdaganatszűréssel biztosabban elkülöníthetők a jó- és rosszindulatú elváltozások.

Szemészet
A szemészeti szűrés során a látásélesség, réslámpás elülső szegment és szűk pupillán át a szemfenék vizsgálatát végzi a szakorvos.. Szükség esetén méri a szemnyomást és javaslatot tesz szemüvegre.

Nőgyógyászat nők számára
A nőgyógyászati vizsgálat tartalmazza a kolposzkópos méhszájszűrést, a rákszűrést (cytologia), a bimanuális (két kézzel végzett) vizsgálat mellett a méh és a petefészkek állapotát ellenőrző hasi vagy hüvelyi ultrahangvizsgálatot.

Urológia férfiak számára
Az urológus a vesék, a húgyutak és a férfi nemi szervek vizsgálatát és szűrését végzi, különös tekintettel a prosztatarák és egyéb alhasi elváltozások kiszűrésére.

Reumatológia
Reumatológiai jellegű panaszok (gerinc- és hátfájdalmak; ínhüvelygyulladások; könyök-, térd- és sarokbántalmak; sportsérülések; ízületi gyulladások) esetén szakorvosi konzultáció keretében lehet feltárni a kiváltó okokat és megbeszélni a szükséges terápiát.

DEXA csontsűrűség vizsgálat
A vizsgálat a csontok ásványi anyag tartalmát határozza meg, melynek eredményeként megtudjuk, hogy van-e csontritkulás.

Allergia vizsgálat (választható)
A vérvétellel történő kombinált ételallergia és légúti allergia laborcsomag.

Írásos összefoglaló szakvélemény
A vizsgálatok alapján megfogalmazott orvosszakmai összefoglaló.

Prémium szűrőcsomag ára: 175.000 Ft

Weboldalfejlesztés...